Málvan másodszor

 Január 30

Délelőtt megvolt a kontroll a goai ájurvéda kórházban. Feltöltöttem a gyógyszertáramat, és így ide nem kell visszajönnöm. Mehetek Mahárástrába. Még siródhárát is felírt az orvos. Próbáltam időpontot foglalni rá, de mivel csak márciusban lenne, nem Goában csináltatom. Amíg Keralából megerősítik, hogy mikor van üres szoba, addig a goai gyógyszereket használom tovább.

 

Miközben várakoztam az orvosra, bejött egy fiatalember a váróterembe és öt percre ülve megjógáztatta a több tucatnyi várakozót, akik egy-két embertől eltekintve követték is az utasításait. Még egy idős muszlim is. A végén megtapsoltuk.

 

Amellett, hogy valamennyire melegben vagyok, és mindennap úszom, sikerül dolgoznom is. Az ájurvéda-utat végigjárom, még akkor is, ha sok reményt nem füzök hozzá. Hátha mégis legyőzi ezt a nocebót. Ha nem tenném, később bánnám.

 

Pont jókor jövök el Kéri Beachről, mert ma kezdődik a szomszéd templom ötnapos fesztiválja. Tegnap az árusok már fel is állították a standjaikat, és állítólag vígig bömbölni fog a zene a templomból. Ennek a pszichedelikus hatásától megmenekülök.

 

Az egyetemi és mellékes munka csak nem ér véget. Két napig doktori felvételiket bíráltam, most pedig egy teológia-doktori részvizsgát vezénylek le egy hindu-teológussal a szikhekről. Remélem, két napnál többet nem vesz igénybe. Emellett még egy cikket is véleményezek. Ez félnapos munka. Stefania könyvét is át kell néznem. Ez babra munka. Egy hetven oldalas bradzs filozófiai költeményt fordított le, és gyakran utána kell néznem egy-egy szónak vagy kifejezésnek. Ez eltart egy-két hétig. Ha két hétnél többet vesz igénybe, akkor nem fejezem be neki. Ezek után, remélem, a saját munkámmal is tudok majd foglalkozni.

 

A Indiában terjedő influenzára vigyázok. Igyekszem kerülni a légkondit. Itt-ott maszkot is viselnek. Majd én is a tömegben.

 

 

Málvan, febr. 2.

 

A szomszéd fiúk tegnap este éjfél után is hangoskodtak. Fél egykor szóltam nekik. Udvariasan elismerték, de pár perc múlva már megint hangoskodtak. Reggel fél kilenckor újra kezdték, de aztán egy-két órára rá végleg elmentek. Most már a madarakat hallgatom. A Merlin applikáció be is azonosított vagy ötöt. A varjak károgásával nem is törődik, pedig az a leghangosabb.

 

Persze a reggel legnagyobb újdonsága a keralai email volt. Azt írták, hogy a kórházban csak márciusban lesz hely. Az már nekem késő. Azóta is folyamatosan az utam újratervezésén dolgozom.

 

Még vagy két hétig Málvanban maradok, mert ezt a helyet a tegnapi ricsaj ellenére is szeretem. A személyzet nagyon barátságos. Előttem egy hatalmas, homokos pálmafaudvar van. A tenger meg csak néhány lépés. Már ott is ismernek a vízisport-ügynök fiúk, mert úszáskor az ő pavilonjukban hagyom a ruhámat, és kétszer is voltam általuk búvárkodni. Mehetnék sok más szokásos "vízisportra" is, delfinnézés, hajókázás, jetskizés, kajakozás, mert mind nagyon olcsó. De egyedül nem élvezem az ilyesmit.

 

Még jó, hogy pénteken a goai kórházban feltankoltam további két-három hétre való ájurvédikus gyógyszerrel. Amíg itt vagyok, tartom a hús, keksz, tejtermék, édesség és kenyér nélküli böjtöt. Talán egy négyhetes böjtnek a gyógyszerekkel tényleg lesz hatása. A szálloda készít indiai reggelit, és reggel-este elkészíti az ájurvédikus kárhá-főzetemet is. Napközben gyümölcsöt eszem, este pedig a tengerparti étteremben dált rizzsel. Eddig levest is kértem, de azt nem tudnak jót csinálni. Szerintem, amint forrásnak indul a víz, késznek gondolják a levest, és felszolgálják. 

 

Tervezek néhány napra átmenni a szomszédos Ratnágiribe. Ott már voltam, vannak is barátaim, de most Rita összehoz majd helyi régészekkel, és ha minden jól megy, kimegyünk terepre.

 

Még a keralai kórház gondolata előtt vettem egy olcsó repülőjegyet 17-re Bhubanésvarba. Most ez nagyon jól jön. Egy hetet Odisában töltök majd, elsősorban azért, hogy a nyelvet gyakoroljam. Orijául olvasok, és jó volna beszélni is megtanulni. Még gondolkozom rajta, hogy hova menjek. Valószínűleg kipróbálom valamelyik strandot, meg megnézem régi sántinikétani barátomat, Bháratit a szegények között a dzsungelben. Talán a 91-éves Szítákánta Mahápátra költővel is találkozom, akinek verseit a kilencvenes években lefordítottam.  Aztán 24-én Kalkutta majd utána a hóliig és a szülinapomig Sántinikétan. Az út ezutáni részét már korábban megterveztem. Egy hét Váránaszi és egy hét Delhi előadásokkal és szövegolvasással.

 

Egész délelőtt emailezgettem az ismerőseimnek, és nézegettem a vonatokat. Alig dolgoztam. Nemsokára úgyis megyek úszni.

 

Málvan, február 6.

Málvan tizenkétezres kisváros, de van színházépülete és egy magánmúzeuma, a Sivamudrá. Egy családi ház emeletén van. Egy idős néni tesz-vesz a ház körül. Mikor kérdezem, hogy hogyan lehet a múzeumba bejutni, elmondja, hogy a fia hozta létre, és mindjárt szól neki. A múzeum a hatalmas bélyeg és érmegyűjtemény mellett, a huszadik századi indiai élet hétköznapi tárgyait gyűjtötte egybe. Itt található többek között India legnagyobb gombgyűjteménye. Erről tanúsítvány van a falon a Limca Rekordok Könyvétől. A múzeum még több hasonló rekorddal büszkélkedhet, de azokra nem emlékszem. A pénzérmék és a bélyegek a világ minden tájáról származnak. Az ezernyi bélyegből száz-kétszáz Magyarországról származik. Az igazi érdekességek azonban a mindennapi tárgyak, a különféle agyagedények, az agyagtűzhely és a döngölt padlóba épített mozsár. A tengerből számos kőből faragott istenségszobor került elő. A múzeumőr elmondja, hogy szertartások végén vízbe merített szobrokat vet ki a tenger.

Azt szeretem Málvanban, hogy az emberek elfogadják a tört maráthimat, és segítenek, ha valamit rosszul mondok. A nagyvárosokkal ellentétben, és ide tartozik Púné is, a maráthi irodalmi élet központja, a vidéki kisvárosban természetesnek veszik, és örömmel fogadják, hogy valaki megtanulja a nyelvüket.

A málvani nyelvjárást a legtöbben a konkani nyelvjárásának tartják, de vannak olyanok is akik a konkani és a maráthi keverékének vélik. Nekem úgy hangzik, mint a konkani. Egy cipőboltban az elárusítónő elmagyarázta, hogy a málavniban a vizet a konkani udak-kal ellentétben páninak mondják, mint a maráthiban és a hindiben. A málvanival ezen túl nincs sok dolgom, hiszen az emberek köznyelvként beszélik a maráthit.

Tegnap bementem az iskolába, és elmondtam, hogy segítséget kérek a középkori maráthi irodalom megértéséhez. A jelenlevő maráthitanár el is vállalta, hogy segít.

Az iskolába vezető úton van egy hanumán-templom. Érdekes módon itt a színpad is a templom része, ugyanúgy, mint sok goai katolikus templomnál. Az iskolán túl a város központi csomópontjában van egy vallási tisztelettel övezett pippalfa, amit a helyiek pimpalnak mondanak.